Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tacskó

2008.07.22

 

 

A tacskó azon "alapfajták" egyike, melyeket mindenki ismer. A sajnálatos csak az, hogy sokakban a tacskó név hallatán egy görbe lábú, kövér, az aszfalton az öreg nénikkel együtt totyogó négylábú képe jelenik meg, holott a tacskó egyike a legértelmesebb, legmozgékonyabb, legvidámabb fajtáknak. Nem véletlen, hogy a fajta ilyen hosszú időn keresztül képes volt fennmaradni.

 

 

Eredete a rövid lábú, hosszú hátú egyiptomi kutyákig vezethető vissza. Egy i.e. második évszázadból származó egyiptomi sziklasírban olyan ábrázolásokra bukkantak, melyen egy hosszú törzsű, rövid lábú szuka kutya látható, hegyes orral, lógó füllel. A neve Tekal volt. Ez a név mindenesetre nagyon hasonlít a tacskó német elnevezésére ami teckel. A tacskót szülőhazájában jelenleg Dachshundnak hívják, mely az ónémet Tachs (borz) szóból ered, ami az idők során Dachsra változott. Az első standardet 1879-ben adták ki, 1888-ban megalakult a Német Tacskó Klub is.

 

 

A tacskók jellemzése

Rendkívüli módon képes környezetében alkalmazkodni. Őrzi a házat, a gyerekekkel játszik, gazdájával vadászik, megnevetteti a családot, a lakásban, vagy kocsiban észrevétlenné képes válni. Olykor makacs és sértődékeny. Összességében szeretetreméltó, igazi társa az embernek. Aki ilyen kutyát választ társául fontos, ha figyelembe veszi a tacskó néhány jellegzetes tulajdonságát: a tacskó falkaállat! Az egyedül létet rosszul viseli, szinte folyamatosan igényli a vele való törődést, foglalkozást. A tacskó rendkívül értelmes. Nem egyszerűen arról van szó, hogy könnyen tanul, hanem valósággal gondolkodik. Legendákat mesélnek arról a tacskókról kiket az egész család dédelgetett mikor tüske ment a mancsába és éppen ezért a tüske kihúzása után még hetekig sántított (persze csak akkor, ha a gazdi látta)
. A tacskó családi kutyaként is bátor, rettenthetetlen, igen éber, így jó jelzőkutya. Játékos, kedves, gazdájához igen kötődő. Sokgyerekes családban, de egyedül élő nyugdíjasnál is jól érzi magát. Olyan országokban, ahol több munkahely is engedélyezi az alkalmazottaknak, hogy magukkal vigyék kutyáikat, a tacskó kedvelt "irodakutya", órákig elücsörög gazdája lábánál, senkit sem zavarva.

 

 

A tacskó mint vadászeb

A tacskó vadgazdálkodási, ezen belül a vadászati jelentősége óriási. A vadászkutyák közül a tacskók feladata a legösszetettebb. Munkába foghatók föld alatt és föld felett, mezőn, erdőben, vízen. Kajtatnak, cserkelnek, hajtanak, vérebmunkát végeznek, rókát ugrasztnak, fojtanak, vadat apportíroznak. Nincs szinte olyan vadászati mód, ahol a tacskónak ne találnánk munkát, amit maradéktalanul el is végeznek.

 

 

Általános leírás:

Marmagassága: 16-27 cm. Súlya: 3,5-9 kg. A tacskók méret-, szőr- és színgazdagságának köszönhetően minden bizonnyal mindenki megtalálja a neki tetsző változatot. A tacskót három méretben tenyésztik - a nagyságot a mellkas átmérője dönti el -, s a normálméretű, törpe és kaninchen tacskó is lehet sima-, szálkás- vagy hosszúszőrű.

Ezen kívül e fajta színgazdagsága is igen nagy: a tacskó lehet fekete cser jegyekkel, vöröses-sárga vagy éppen mahagóni, sőt ott van még a szálkásszőrűekre jellemző ún. vaddisznószín is. Ritkábban előfordul a csíkos vagy foltos színváltozat is. Egy biztos, akármilyen méretű és színű példányt is választunk, egy tacskóban hűséges társra találunk.

 

 

 

Figyelem! A tacskó mohó állat, könnyű tehát őket elrontani. Sajnos gyakran látni kövér, lusta, menni is alig tudó tacskókat. Az igazi "tacsi" viszont semmit sem szeret jobban, mint egész nap rohangálni…

 

 

T.A.