Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A skót terrier

2008.07.22

A XIX. század Skóciájában a skót terrier elnevezés még korántsem egy fajtára vonatkozott, hanem különbözô terriertípusok egész seregére, melyek rókára és borzra vadásztak, vagy a patkányokat irtották a gazdaságokban. Csak a kutyakiállítások elterjedésével, 1859-tôl próbálták a különbözô típusokat különválasztani. A mai skót terrier ôse 1881-ben a keményszôrű skót terrier (Hard-haired Scotch Terrier) elnevezést kapta, mely két évvel késôbb változott egyszerűen skót terrierre. Ennek ellenére sokáig az Aberdeen terrier megjelölés volt használatos, mivel ez a város akkoriban a skót terrier-tenyésztés centruma volt, innen érkeztek a fajta legismertebb és legsikeresebb kiállítói. 1868-ban, a Yorkshire-i Craven Show-n már önálló osztályban indulhattak a skót terrierek. 1879-ben a Kennel Club Show-n is külön osztályt vezettek be a fajta részére, ezáltal hivatalosan is elismerve a skót terriert. Erre a kiállításra egyébként 15 scottie-t neveztek. 1882-ben megalakult az elsô angol Skót terrier Klub, melynek elnöke J. B. Morrison volt, az elsô skót terrier standard megalkotója. Ez a fajtaleírás, kisebb módosításokkal, ma is érvényes.

 

 

Az Egyesült Államokban az elsô bejegyzett skót terrier az 1884 szeptember 15-én született Dake nevű kutya volt. A fajta amerikai meghonosítójának John Taylor-t tartják. Németországban a századforduló táján kezdôdött a tenyésztés, angol import egyedekkel. 1903-ban, Lipcsében állítottak ki elôször skót terriert német kiállításon. A szomszédos Ausztriában 1910-ben regisztrálták az elsô skót terriert, Valerie Auersperg grófnô tulajdonában.

 

 

Igen éber, élénk, szilárd idegrendszerű, megbízható és hűséges kutya, de nem tartozik a könnyen kezelhetô és tanítható fajták közé. Gazdáját tűzön-vizen keresztül követi, de olykor tartózkodónak, zárkózottnak mutatkozik, és kifejezetten élvezi függetlenségét. Ennek ellenére érzékeny jószág, még ha sokszor heves és szenvedélyes is. Bár az emberekkel szeretetreméltó és gyengéd, kutyákkal szemben agresszív lehet. Nemhiába „Diehard” az angol beceneve, mely szóval a megátalkodottan makacs és végletekig harcoló egyéneket illetik. Mindezek ellenére a skót terrier jó társa lehet annak, aki megérti és elfogadja nem mindennapi, összetett jellemét. Nagyon jó jelzôkutya, nem kényes környezetére és nagyon élvezi, a ha a szabadban csatangolhat gazdájával. naponta legalább egyszeri alapos mozgatást igényel, kutyákkal játszva vagy éppen labdát kergetve.

 

 

A skót terrier kicsi, kompakt, rövidlábú, szilárd felépítésű, erôs csontozatú kutya, testéhez képest hosszú fejjel. Szôre kemény, drótos, ellenáll az idôjárás viszontagságainak. Zömök teste rövid, erôs lábakon nyugszik. Ezek a tulajdonságok, a felálló füllel és farokkal párosulva, szembetűnô jellegzetességei a fajtának. Bátor, magabiztos, méltóságteljes megjelenésű kutya. Nagy, erôs, kis csomagolásban. A felépítést és az arányokat illetôen a túlzások nélküli szimmetria és egyensúly a cél. Egyforma fontosságot kell tulajdonítani a méretnek, a súlynak, a hát illetve a fej hosszának. Marmagassága kb. 10 inch (25,4 cm), hátának hossza pedig megközelítôleg 11 inch (kb. 28 cm). Az ideális súly kanoknál 19-22 font (8,6-10 kg), szukáknál 18-21 font (8,2-9,5 kg).

Szôrzete kemény, drótos fedôszôrbôl és puha, sűrű aljszôrbôl áll. Ezt a szôrzetet rendszeresen trimmelni kell, a kedvencként tartott skótokat géppel is nyírhatjuk ugyan, de ez a szôrzet elpuhulásához vezet. Kiállításon kutyánkat megfelelô szôrben kell felvezetni, hiszen annak szerkezete és sűrűsége döntô szempont lehet a bírálatnál. A szakáll illetve a lábak és a test alsó hosszú szôrzete valamivel puhább lehet ugyan, mint a testen, de nem pelyhes, vattaszerű.

Színe nemcsak tiszta fekete lehet, hanem búzaszínű is, vagy bármely szín brindle (csíkos) változata. Fehér szôr azonban csak a mellkason vagy az állon megengedett, ott is csak igen csekély felületen.

 

 

T-A.